Termékek Menü
0

Gyeptrágyák

Nézet:
Rendezés:

Az ön által alkalmazott szerves gyeptrágya akkor tekinthető tökéletesnek, ha használatával nem károsítja közvetlen környezetét. Azaz, ha a természet dolgába olyan módon szól bele, ami nem zavarja meg az egyébként, magától lejátszódó folyamatokat, maximum csak elősegíti azokat. Ebbe sok minden beletartozhat. Egyrészt a legyengült területek roborálása elsőbbséget élvez: ásványi anyagok bejuttatásával felgyorsítható, és optimalizálható a felépülés folyamata. Másrészt a kártevők távol tartása, a talaj rombolásáért felelős hívatlan vendégek megfékezhetőek olyan módon, hogy a trágyát körülvevő szféra ne sérüljön meg. A mikro- és nyomelemek felszívódásának milyensége valódi prioritás. Nem elég a megfelelő anyagoknak a talajba kerülni, az ottani környezet is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy végül milyen eredményesen jutnak célba a talaj minőségét javító komponensek. Az egész folyamat hatékonyabbá tehető, sőt fel is gyorsítható. Ez a végeredmény szempontjából sem mellékes.

Ha olyan formulát választ, ami nem hagy foltot maga után a kövön, vagy éppen a betonon, akkor megkönnyítheti a kiszórás fázisát, illetve megelőzheti az esetleges, később érzékelhető negatív következményeket. Mennyi szerves gyeptrágya elegendő önnek? Füves területe négyzetméterének pontos tudatában kiszámolható (konkrét termék esetén), hogy hány kg kijuttatása a célszerű. Nyilván azt nem érdemes elfelejtenie, hogy a végső értéket befolyásolhatja a talaj minősége, ami azért nagy változatosságot mutat, illetve a csapadék mennyisége, ami a legritkább esetben kiszámolható, tervezhető.  A hosszú ideig ható alternatívák a leginkább kedvezőek, hiszen egyszeri elterítés után hónapokon keresztül élvezheti a gyeptrágyában összpontosuló pozitívumokat. Érdemes az adott készítményre vonatkozó előírásokat betartania a minőségi végeredmény érdekében. Ha például a használati utasításban azt látja, hogy őszi, téli időben ne alkalmazza a terméket, akkor a legjobb, amit tehet, ha idomul ehhez az utasításhoz, a sikertelenség elkerülésének érdekében. A természet természetes segítése olyan feladat, amit akár szolgálatnak is tekinthet. Ráadásul a környezetbarát hozzáállás hamar visszahozza az árát.

ak

 

Szállítás már 799 Ft-ért csomagautomatába!              20 000 Ft felett díjmentes!

Házhoz szállítás 80 000 Ft felett díjmentes 40Kg.-ig!

Fogyasztó barát
Facebook